Kosár

A kosara üres

Kosár

A kosara üres
Fürdőszobai kiegészítők

Modern fürdőszoba takarékosan

Ha átalakításra kerül sor a lakásban, a fürdőszoba nyújtja talán a legnagyobb kihívásokat. A felújítás általában sokba kerül, egyedül nehéz végrehajtani, és meg kell felelni mindenféle előírásoknak. Vannak alapvető elemek: a vécécsésze és a mosdókagyló szükségesek, de ha egyszer beépítetted őket, már nem gondolhatod meg magadat és rendezheted át az egészet.

Mindent figyelembe véve nagy lehet a kísértés, hogy csak a dekorációra koncentrálj, ami persze fontos. Egészen könnyű berendezni egy modern fürdőszobát, ha már eleve meglévő dekorációs elemeket, csempéket és alkatrészeket használsz.

Akár a hűvösen elegáns 50-es évek, az őrült 60-as évek, a lágy 70-es évek vagy a feltűnő 80-as évek stílusát őrzi a fürdőszobád - a legérdemesebb felhasználni a jellegzetességeit, nem pedig megpróbálni eltüntetni ezeket. Szinte lehetetlen feladat egy olyan fürdőszobát egycsapásra hipermodernné tenni, ahol virágmintás a csempe vagy narancssárga a mosdókagyló. Ahelyett, hogy küzdenél az előző tulajdonosok döntései ellen, inkább építsd ezekre a belső dekort, és varázsold a fürdőszobádat egy bájos kis időkapszulává.

Klasszikus stílusú fürdőszoba

A LANE fürdőszobai kiegészítők egyszerű eleganciájuk miatt szinte bármilyen fürdőszobában jól mutatnak. Ez a stílus egyszerre vintage és modern, így bármelyik korba tökéletesen beleillik.

 

A 60-as évek fürdőszobája

A Terrazzo csempe rendkívül népszerű volt a 60-as években. A Terrazzo betonból áll, gránit-és márványszemcsékkel. Ha ilyennel van kicsempézve a fürdőszobád, jó választás lehet a VADSTENA szett, amely szintén Terrazzo hatású.


A 70-es évek hippi stílusa

A 70-es években a nemcsak a divat, hanem a lakások is a hippik boho stílusát hordozták. Ez a makramé falidíszek, faborítások és organikus anyagok időszaka volt. A TINGSRYD sorozat lekerekített élei és halvány tónusai tökéletesen illenek ebbe a korba.


Arany és kristály - a 80-as évek csillogása

Emlékszel a 80-as évek szappanoperáira? A főszereplőkre, akiknek hazatérve első dolga volt, hogy italt töltsenek maguknak egy kristálypohárba? Az elbűvölő LUCKSTA sorozat éppen ebbe a környezetbe illik. Tökéletes választás egy, a 80-as évek stílusát őrző fürdőszobába.

 

Neked is vannak dekorációs ötleteid régi fürdőszobákhoz? Mondd el nekünk egy hozzászólásban!

 

Tudjon meg többet

Karácsonyi ajándék ötletek mindenkinek

Karácsonyi ajándék ötletek mindenkinek

Törölköző útmutató

Törölköző útmutató

Reflektorfényben: törölköző szettek

Reflektorfényben: törölköző szettek

Varázsold az otthonod wellness fürdővé

Varázsold az otthonod wellness fürdővé