Kosár

A kosara üres

Kosár

A kosara üres
Ágyi poloskák: hogyan előzzük meg és szabaduljunk meg tőlük

Ágyi poloskák: hogyan előzzük meg és szabaduljunk meg tőlük

Az ágyi poloska egy vérszívó rovarfaj, mely sok háztartásban gondot okoz – nyaralásunk során is hazavihetjük otthonunkba ezt az élősködőt.  Aki találkozott már ágyi poloskával, tudja, hogy az milyen fájdalmas. Az ágyi poloska elsődleges tápláléka az emberi vér. Csípésük kicsi piros foltot hagy, ami feldagadhat és nagyon viszket. Megjelenésük után nem kell sok idő, hogy rájöjjünk nagy a baj, gyorsan szaporodnak és nehéz megszabadulni tőlük.

Az ágyi poloska lapos, elcsökevényesedett szárnyú rovar. Táplálkozás előtt barna színű, azután megnövekszik és bíborszínű árnyalatot vesz fel. Mérete 1 mm-től 1 cm-ig terjed. Az ágyipoloska éjszaka keresi táplálékat, a testünk hő- és szén-dioxid-kibocsátása alapján találja és támadja meg a takaró alól kilógó bőrfelületeket. Nappal az ágy repedéseiben és hasadékaiban húzzák meg magukat. 

Előzd meg az ágyi poloskák elszaporodását

Legszerencsétlenebb esetben akár egy ruhapróba vagy egy taxizás alatt is összeszedheted az ágyi poloskát, de leginkább egy hotelben való tartózkodás során, ahol az ágy tele lehet hívatlan vendégekkel. A rovarok nem válogatnak a drága és az olcsó hotelek között, így te sem tudsz rájuk felkészülni, ennek ellenére egy kis ismerettel nagy esélyed van rá, hogy elkerüld az élősködőket.

Az alábbi óvintézkedésekkel elkerülheted az ágyi poloskás hotelszobákat:

Ne pakold ki a csomagjaidat, mielőtt nem ellenőrizted az ágyat! Nehéz észrevenni az ágyi poloskát, mivel nappal elbújnak, de hátra hagynak nyomokat, amiket érdemes ellenőrizni, hátha hotelszobát vagy akár hotelt kell váltanod.

            Keress apró vérfoltokat a matracon és a fejtámlán! Ellenőrizd a matrac varrását, hogy látsz-e apró, hosszúkás formájú, fehér petéket, estleg kis fekete pöttyöket, ami ágyi poloska ürülékre utalhatnak!

Ellenőrizd a foteleket és  a függönyöket is, ilyen nyomokat keresve!

            Tartsd a bőröndödet messze az ágytól és ne pakold ki a holmidat közvetlenül a szőnyegre! Ezzel lecsökkented az esélyt, hogy megtelepedjenek a csomagjaidban az ágyi poloskák.

            Ez az angol nyelvű rövid videó megmutatja, hogyan tudod átnézni a hotelszobádat.

 

A bőröndöddel viheted haza az ágyi poloskákat

A legtöbb ember a csomagjaival, ruhákkal vagy használt bútorokkal viszi be otthonába az ágyi poloskát. Egyszerűbb még a nyaraláskor megszabadulni a rovaroktól, mint miután hazatérés után elszaporodtak az ágyadban, ezért fontos még a házba lépés előtt átellenőrizned csomagjaidat. 

A mi tanácsunk, hogy csomagolj ki még kint és porszívózd ki a bőröndödet, mielőtt elraknád. Moss ki mindent, amit ki lehet. Az ágyi poloskák nem bírják az 50 °C feletti és a -18 °C alatti hőmérsékeletet.

Hogyan írtsd ki az ágyi poloskát otthonodból                         

Nagyon nehéz megszabadulni az ágyi poloskától, de lehetséges. Ettől függetlenül ez nem egy csináld magad feladat – az ágyi poloskák ellenállók a legtöbb méreggel szemben és szobahőmérsékleten egy évig kibírják táplálék nélkül. Ezért sosem lehet biztosan tudni, hogy sikerült-e kiírtani őket vagy csak „ebédszünetet tartanak”. A kártevők édeskés szagot adnak ki magukból, amivel odacsalják további barátaikat is a hálószobába. Az irtást érdemes szakemberre bízni.

Amit te magad tehetsz, hogy azonosítod a problémát. Az ágyi poloskát nem a rossz higiéniás körülmények okozzák, de segít ha alaposan kitakarítasz és rendet teszel, ezzel is kevesebb búvóhelyet biztosítasz a hívatlan vendégeknek. Előfordulhat, hogy a fertőzöttség olyan nagy mértékű, hogy ki kell dobni vagy szét kell szerelni a bútort, ha a kis élősködők már minden sötét zugban és repedésben megtelepedtek – ahogy elrejtőzködhetnek a tapéta mögött és a konnektorban is. Moss ki minden textíliát: ágyneműt, takarókat, szőnyeget, függönyöket, ruhákat, stb.

A Youtube-on rengeteg hasznos tippet találsz az ágyi poloska kiírtására, amik adhatnak pár ötletet és megmutatják milyen nehéz is ez. A kulcsszó itt az alaposság, ami miatt is fontos, hogy szakember segítségét kérd, miután szembesültél a problémával. Az egész irtási folyamatot gyakran meg kell ismételni körülbelül két héten belül, mivel a poloskairtószerek a petéket nem pusztítják el (ezek 10-14 nap alatt kelnek ki).

Tudjon meg többet

Beszerzőnk kedvenc ágyneműi

Beszerzőnk kedvenc ágyneműi

Újítsd meg a hálószobád ágyneműhuzatokkal

Újítsd meg a hálószobád ágyneműhuzatokkal

Alakítsd át a hálószobád költséghatékonyan

Alakítsd át a hálószobád költséghatékonyan

Hogyan gondoskodj a paplanodról

Hogyan gondoskodj a paplanodról